2012. január 5., csütörtök

A magyar közlegelő tragédiája

Játékelméleti alapeset a közlegelő tragédiája, a wiki így írja le: "egy angol közlegelő ... tíz tehenet tud eltartani, és ... mindegyik tehén tíz liter tejet ad. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad naponta – de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak 8 liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként 16 liter teje lesz. És így tovább, minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban amikor már legalább hatan cselekednek így, akkor azok is az eredeti 10 liternél kevesebb tejet kapnak, akiknek két tehenük van. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. (A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel.) Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna."


Kézenfekvő, hogy az egyén rövid távú érdeke ütközik a közösség rövid és hosszú távú érdekével, sőt az egyén hosszú távú érdekével is. Nincs más dolgunk, mint megértetni az egyénnel, hogy a szabályszegéssel hosszú távon önmagának is árt . Sajnos, a wiki így folytatja: "azonban egy szabályokat betartó szereplő számára bármely időpontban nyereségesebb a „dezertálás”, mint a szabályok betartása – miközben a szabályokat betartó többi szereplő számára egyénenként csak mérsékelten (esetenként alig érzékelhetően) romlik a helyzet." (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja )

Ha végiggondoljuk, milyen érvekkel győzhetnénk meg Magyarországon a szabályszegőket a közjó elsőbbségéről, kiderül, hogy tévutakkal próbálkoztunk eddig a rendszerváltozás óta. Néhány példa:

A. Hosszú távon nem éri meg neked a szabályszegés. -- De rövid távon igen, és ki gondolkodik itt hosszú távon? Mondd csak, hol élsz te?
B. Tisztességes ember nem szegi meg a szabályt. -- De ha a szabálynak látszólag semmi értelme, és már elég sokan megszegték eddig is?
C. A közösségnek árt a magadfajták dezertálása. -- Hát szabad az én "fajtámat" kirekeszteni? Képmutató rasszista vagy, mert félsz a másságomtól.
D. A szabályszegéssel kárt okozol mind a közösségnek, mind saját magadnak. -- Viszonylag nem kerül sokba a közösségnek, ez a demokrácia ára.
E. A szabályszegésed közösségellenes magatartás. -- Te burkoltan hazaárulózol?! Éppen miattad megy tönkre a közlegelő.
F. A szabályszegéseddel tisztességtelen versenyt támasztasz. -- Savanyú a szőlő! Ne panaszkodj, versenyezz te is.
G. Az egyéni szabadság nem terjed ki a közösség érdekét sértő magatartásra. -- A felháborodáson kívül mivel tudod ezt bizonyítani?
H. El kell fogadnod a célszerű szabályokat. -- Soha! Ez diktatórikus gondolkodás.
I. Belső indíttatású önkorlátozásra van szükség. -- Korlátozd saját magad, és hagyd békén a szabad demokratikus kultúrembereket!
J. Jobb az együttműködés a versengésnél. -- Ez üres frázis, az együttműködés csakis önkéntes lehet, és nekem nincs hozzá kedvem.
K. A közlegelő megfelelő működtetése mindannyiunk közös, hosszú távú érdeke. -- Először mondd meg nekem, mi az a "köz", mi a "legelő", mi a "megfelelő" működtetés, és pontosan kit értesz "mindannyiunk" alatt. Ha megmondod, akkor elárulom majd: nem létezik olyan, hogy "hosszú" táv, és nincs egységes "érdek" sem.

Ismerősek ezek a szellemi minipárbajok? Kipróbáltuk már minden racionális és érzelmi érvünket, egyik sem működik. Nincs olyan érvünk, amire a szabályszegőnek ne lenne legalább három népszerű és tetszetős ellenérve. Sok éves közügyi vitatapasztalatom szerint a magyar szabályszegőket a nyers, tekintélyelvű erőszakon kívül semmivel sem lehet meggyőzni a szabályok követéséről, legyenek bár e szabályok célszerűek, értelmesek, az egyén hosszú távú érdekét szolgálók.

A mai társadalmak kontraszelektáltak, vagyis azért maradhattak fenn az évszázadok során, mert mindig akadt egy vagy több vezető, aki felvállalta a közlegelő kérdését, és megfelelt a kihívásnak. A megoldás kultúrától függően demokratikusabb vagy autoriterebb módon valósult meg. Ahol a polgár hajlandó végiggondolni a közjó és a közérdek fogalmát, majd annak megfelelően korlátozni magatartását, ott kevésbé autoriter irányítás is elég a közlegelő ésszerű működtetéséhez. Ahol az egyén jellemzően a közjó ellenében igyekszik érvényesülni, és észérvekkel nem meggyőzhető, ott csak kemény kézzel lehet megelőzni a katasztrófát, azaz a társadalom életképtelenné válását.

Aki tehát diktatúrára panaszkodik a társadalom célszerű szabályaival szembesülve, az tegye fel magának a kérdést, hogy mennyire hajlik észérvek megfontolására a mindennapokban, képes-e önkorlátozásra a közjó érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése