2014. április 9., szerda

A keresztény politizálás esélyei a mai Magyarországon - 1. rész

A keresztény közéletiségről kétféle elképzelés létezik: az első szerint Isten országa nem e világból való - mondta Jézus -, és ez azóta is így van, vagyis a keresztények a világon kívül élnek, nem dolguk részt venni a közügyek irányításában. A politizálás ebben a megközelítésben nem kívánatos, sőt káros. A másik elképzelés szerint Jézus az ókori környezetre mondta, hogy Isten országa nem abból a világból való, hanem majd a követői által megvalósított világban lesz. Erre utal az az állítása, hogy "Isten országa bennetek/köztetek van" (Lukács 17, 21), azaz a keresztények személyközi kapcsolataiban, társadalmi viszonyaiban ölt testet. Ebből a modellből aktív politizálás következik.

Lukács evangéliumában görögül ez áll: "Isten országa bennetek van", viszont a legtöbb modern fordításban így szerepel: "Isten országa köztetek van". A magyarázatok arra helyezik a hangsúlyt, hogy Isten országa NEM a világtól elhúzódó egyén lelkében, hanem a földi világban élő egyének közösségében van. Az ókorban nem létezett a mai értelemben vett egyén, mindenkinek nagycsaládja, törzse, faluközössége/városa volt, amelyek nélkül nem maradhatott volna életben, és amelyek meghatározó mértékben voltak jelen az életében és a gondolkodásában. A bennetek-köztetek terminológiai váltás azért következett be, mert a mai ember képes lenne félreérteni azt, ami Jézus hallgatói számára még teljesen egyértelmű volt. (Ahogy az amerikai alkotmányt olvasva elcsodálkozhatunk, miért nincs benne, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. Azért, mert amikor írták, senki legvadabb rémálmaiban nem szerepelt, hogy ezt a nyilvánvaló előfeltételt bárki valaha megkérdőjelezheti.) Jézus követői a messiási értékrendet megvalósító közösségeket építettek, ezzel töltötték az egész életüket. Térítéseik során Isten földi országának határait terjesztették ki, azzal a céllal, hogy globális uniót hozzanak létre a zsidó Messiás tanítása szerint.

Elsőként a közelükben lévő térséget alakították át. A Római Birodalom bukása utáni zűrzavar elültével keleten az ókori közigazgatást keresztény keretbe átmentő Bizáncot találjuk, nyugaton pedig a kereszténnyé lett barbár törzsfők által újonnan alapított, messiási alapra helyezett királyságokat. Ezen a ponton új kihívások jelentek meg. A messiási világunió létrejöttét két külső és egy belső tényező akadályozta és akadályozza ma is. Külső probléma az iszlám létrejötte és a karddal térítés, amely lépéskényszerbe hozta a Messiás követőit. Ha nem állnak ellen, meghódítják őket, és előbb-utóbb muszlimmá válnak. Számukra még világos volt, hogy egy általuk felépített keresztény világban élnek, amelynek ügyeiből nem maradhatnak ki végzetes következmények nélkül. Ám ha ellenállnak, megszeghetik a "ki kardot ragad, kard által vész" messiási tanítást. A kérdést megfontolva úgy döntöttek, hogy ez az elv a támadást tiltja, nem az önvédelmet, így amikor a szeldzsuk törökök a XI. század végén lerohanták Bizáncot, önvédelemből megindult az első keresztes hadjárat. Megjegyzendő, hogy a keresztes hadjáratok jogos kritikája nem az önvédelemre, hanem a hódító vadhajtásokra vonatkozik, és figyelmen kívül hagyja, mit csináltak közben a muszlim harcosok (rosszabbat, vadabbul, nagyobb léptékben, és Allah dicsőségére, lelkiismeret-furdalás nélkül - ahogy ma is).

A második külső tényező a régi judaizmus párhuzamos küldetése. A mai keresztények számára elhomályosult, hogy Jézus nem egy légüres, ám rejtélyes okból megváltásra váró világba érkezett, hanem egy küldetéssel rendelkező judaista kultúrába, azzal, hogy új módszertant tanít a régi küldetés végrehajtására. A küldetés az ábrahámi ígéret szerint áldássá válni a föld minden népe (röviden: a gójok) számára. Csak a módszert látták másképp. A hagyományos judaista felfogás úgy szól, hogy a zsidók a kiválasztottak, az áldás az övék, és megtartják maguknak, pénzt és dicsőséget csinálnak belőle. A gójok szerepe, hogy fejet hajtva belássák: tényleg a zsidóknál van az áldás, ezért megérdemlik a pénzt és dicsőítést. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy minden ügyet világszerte zsidók irányítanak, minden vállalkozást ők vezetnek, a gójok pedig a magukat önként alávető beosztottaik. Mivel a kiválasztottság vérségi alapú, és betérni nagyon nehéz, a tömegek számára gyakorlatilag lehetetlen, az okos, tehetséges, dicsőítendő kiválasztottak hosszú távon is kiválasztottak, a buta és tehetségtelen gójok meg gójok maradnak, egy idő múlva megszokják és elfogadják, hogy ez a teremtés és a természet rendje - Jehova így akarta. Vagyis Isten akarata az, hogy dicsősége és ereje a zsidókon keresztül nyilvánuljon meg a világban, és a gójok a zsidókon keresztül imádják Őt.

Jézus ennek a judaista közösségnek hirdetett bűnbánatot, szelídséget és alázatot, ennek a közösségnek adta a "mindenki embertárs" tanát, a tömeges térítés feladatát, és ebben a közösségben váltotta ki az Újszövetségből ismert dühöt és megrökönyödést. Röviden: Jézus a zsidó Messiás bevezette az egyenlőség és testvériség elvét az egyenlőtlenül és testvérietlenül gondolkodó judaista kultúrába, ezért kellett meghalnia. Megalázó, majd felemelő kereszthalála azonban jellé lett, minden judaistát azóta is választás elé állít, és csak a legelszántabbak választják továbbra is az egyenlőtlen, testvérietlen gondolkodást. Amely azonban kifizetődő, a nyitott, toleráns keresztény világban óriási világi sikert eredményez, néhány évszázad alatt egy párhuzamos világuralmi hálózat kiépüléséhez vezetett. A párhuzamos küldetések lényege egyszerű értékrendi félreértés: a messiáskövetők úgy tudják, hogy a befogadott ójudaisták mindenki máshoz hasonló emberek, akik homályos okból nem látják be Jézus megváltói nagyságát, de sebaj, a keresztények példamutató élete nyomán lassan majd belátják. A judaisták pedig úgy tudják, hogy ez a naivitás a gójok butaságának ékes bizonyítéka, ami megerősíti bennük a kiválasztottak-alárendeltek modellbe vetett küldetéses hitet - Istennel vagy akár isten nélkül, de vérségi alapon. Az őszinte szerzők meg is fogalmazzák: ahol erősek a keresztények (értsd: az egyenlőségpárti, demokratikus világrendben gondolkodók), ott rossz a zsidóknak, és fordítva. 

A fordítva komponensből pedig a messiáskövetők folyamatos gyengítése, a társadalom szétzilálása, a többségi közvélemény összezavarása, a gazdaság, a kultúra, a média, a művészet, a tudomány logikátlanná, elfogulttá, közvetítőkre szorulóvá tétele következik, ez eredményezi a kiválasztottak vezető szerepét és a küldetés végrehajtását. A messiáskövetők jelenleg tanácstalanok és tehetetlenek ezzel a párhuzamos küldetéssel, többnyire kimondani sem merik a létét, sem azt, hogy itt igazából kétféle judaista küldetés közötti demokratikus-testvériségi felfogáskülönbségről van szó, a messiáskövetők előnyére. Mielőtt bárki a rasszizmus/zsidóellenesség/szélsőségek térnyerésére gondolna, hozzáteszem, hogy a mai sokszínű világban éppen az bizonyítja a zsidó Messiás követésének hozzáadott értékét, hogy együtt él a párhuzamos judaista küldetéssel, és eladja magát az értékrendek szabad piacán: ki szeretné Istent egy földi közvetítő törzsön keresztül dicsőíteni, ha örömhír formájában értesült, hogy a törzs Messiásán keresztül ezt immár közvetlenül is megteheti? Ki szeretne egy szűk arisztokratikus elit megvezetett alárendeltjeként sínylődni, ha szabad, egyenlő embertársként, demokratikus jómódban is élhet ugyanazon judaizmus Messiásának értékrendje szerint, és a döntés egyedül rajta áll? Zárójelben jegyzem meg, hogy aki nem szeretne, de facto az is dönt, mint vasrészecske a polarizált erőtérben, idővel erre vagy arra sodródik.

A keresztény világunió létrejöttének harmadik akadálya belső: a hatalommal való érintkezés súlyos torzulásokat okozhat a lelki értékrendben. A zsidó Messiás követése belső meggyőződésből értékes, formai alapon a fentebb említett hozzáadott értéke lecsökken, akár nullára. A közügyekkel foglalkozó keresztények ugyanazoknak a kísértéseknek vannak kitéve, mint világi társaik, és hiába ellenállóbbak, hébe-hóba el fognak bukni. Különösen egy kettős mércés környezetben, amely a világiaknak elnézi, hogy világi módra viselkednek, a keresztényektől azonban ezt nem tűri. A "hírhedt" Borgia pápát, VI. Sándort azért tartják a történelem egyik legnagyobb gazemberének, mert úgy viselkedett, mint a kora felvilágosultnak, reneszánsznak tartott elitje. VI. Sándorból csak egy volt, míg a felvilágosult, reneszánsz elit létszáma minimum több tízezer, és nem VI. Sándor rontotta meg őket, hanem fordítva. A messiási értékrend része az egységes mérce. A kettős mércézés összezavart világlátást eredményez, teljesíthetetlen elvárásokhoz vezet. Kétségtelen tény, hogy a keresztények közéleti szerepvállalása az elvilágiasodás veszélyével jár, a szerepvállalástól való tartózkodás viszont a kereszténység háttérbe szorulását, azaz a világiasság - mivel a világiasság nem önálló ideológia, és nincs ideológiai vákuum -, áttételesen a párhuzamos judaista küldetés teljes uralmát hozza. Melyik az okosabb megoldás: ha megtanuljuk irányítani a messiási értékrendű társadalmunk-gazdaságunk-kultúránk-művészetünk ügyeit, vagy ha kiengedjük a kezünkből az irányítást, és panaszkodunk, hogy a saját társadalmunk, gazdaságunk, kultúránk, művészetünk nem a messiási értékrend szerint működik?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése