Jézus és utópiák?

Ne tessék viccelni. A zsidó Messiás semmiféle utópiával nem említhető egy lapon, de még egy könyvön belül sem. Jézus ugyanis tudta, mi lakik az emberben, ellentétben az utópiák rózsaszín kakaón felnőtt, képzeletdús szerzőivel.

Jézus létező, hús-vér embereknek adta az időtlenül érvényes tanítását, és nem parafenoméneknek, fénnyel táplálkozóknak vagy lézerkardos Jedi-lovagoknak. Ezzel szemben az utópikus gondolkodók téveszméinek se szeri, se száma. Mit nem szoktak figyelembe venni? Olyan apróságokat, hogy az ember hajlamos többet felhalmozni a szükségleteinél, ösztönzés nélkül élmunka helyett energiaminimumra törekszik, nem túlzottan belátó, magától ritkán foglalkozik a köz javával, nem igazán önzetlen, sőt csökönyösen ragaszkodik a magántulajdonához, a társához, a szeretteihez; ösztönös lázadó és Pató Pál egy személyben, minden adottságával és a legszebb lehetőségeivel is vissza tud élni, sokszor maga sem tudja, mit akar, hajlamos bort nyakalva vizet prédikálni, és gyakran szándékosan az ellenkezőjét csinálja annak, amit elvárnak tőle. Ez a reális személyiségmodell, ez lakik az emberben, ebből lehet tényleges társadalmi berendezkedést kialakítani.

Jézus tanítása a létező embereknek fogalmaz meg egy három szabályra épülő, önkéntes társadalmi rendet (szeresd Istent teljes erőddel/szíveddel/elméddel; szeresd embertársadat, mint önmagadat; tégy messiáskövetővé minden népet). Ez a szabályzat működőképes földi államot ír le, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal, amelyek az emberi jellemhibák ellentételezésére kellenek.

Összeállítottam egy tanulságos csokrot az utópisták tévelygéseiből.

A történelem első majdnem utópistája Platón volt, aki szerencsére nem hatódott meg a saját fantáziájától. Az állam című művében megállapítja, hogy a gyors eszű emberek jó kereskedők, csak kár, hogy csalnak és hazudnak; a lassú eszűek becsületesek, kiválóak börtönőrnek és hivatalnoknak, csak kár, hogy buták és fantáziátlanok; egy ideális államot olyan politikusoknak kellene vezetniük, akik gyors eszűek ÉS ennek ellenére becsületesek, ám az ilyen ember ritka, mint a fehér holló – ezért nincs, és nem is lesz ideális állam. Bravó, Platón!

Thomas More Utópia nevű fantáziaállamában (erről nevezték el az utópia műfaját) már vadul felpörög a képzelet. Az emberek divatosan egyforma ruhában járnak, az élet érdekesebbé tétele céljából a férfiak és a nők között nincs semmi különbség, az emberi kiteljesedést szolgáló munka világában akár háromféle (3) mesterség közül is választhatnak, háztartásonként két rabszolgát tartanak, akik részint más országok lakói, részint házasságtörők, részint pedig bűnözők, akiket aranyláncra vernek, hogy mindenki szívből megutálja ezt a világot megrontó fémet. A gyerekek ékszerekkel játszanak, majd felnőtté érve elvetik őket, hiszen mire kellene egy normális felnőttnek a fuksz? Platón után már nem csodálkozunk, hogy Utópiát tudósok irányítják - bilibe lógó kezű szerzőnket nem zavarja az az apróság, hogy kevés a vezetésre alkalmas tudós, és még kevesebb a tudós vezetők népi elfogadottsága. Szépelméjű Tamással rendesen elszaladt a képzelet lova.

A későbbi korokban számtalan további utópia született, és sajnos némelyik szerzője kellően tehetséges elmebeteg volt ahhoz, hogy meg is próbálja valóra váltani a lidérces álmait.

Karl Marx és Friedrich Engels például elég pontosan leírta, hogyan működik a tőkés gazdaság, majd tévesen feltételezte, hogy a közösségi tulajdon még ennél is eredményesebben működhet. A két dilettáns figyelmen kívül hagyta az innovációt és az ösztönzőrendszereket, vagyis hogy az iparban rendszeresen újítani kell, és hogy akit pozitívan ösztönöznek a munkára, az jobban dolgozik, nagyobb jólétet állít elő. Bűnüket enyhíti, hogy az átmenetet - a vallástalanítástól eltekintve - békésnek írják le, s mivel e békés átmenet nyugaton sosem következett be, a saját hazájuknak nem ártottak túl sokat. Ne feledjük azonban, hogy Marx erőszakkal szabadította volna meg a vallástól a tömegeket. Szerencsére a gondolatának nem akadt kivitelezője, legalábbis nem azon a tájon.

A Marxékkal egy időben alkotó mentálhigiénés eset, Mihail Alekszandrovics Bakunyin eltalálta, hogy a radikális változáshoz forradalmi hangulat kell, és ez a keresztény világ perifériáján (szláv és latin körben) adott. Ám összekeverte a módszertani szezont a fazonnal, békés rendszert akart erőszakkal létrehozni, önrendező rendetlenségről álmodott. Eszébe sem jutott, hogy nincs hatalmi vákuum, hogy minden rendezetlenségből természetes módon egyfajta szakosodott, azaz hierarchikus rend alakul ki, és hogy minden társadalomnak (még egy mintaszerű meritokráciának is) lesz vezető rétege. Nem számolt az emberi hatalomvággyal és egyéb jellemhibákkal sem - de hát mit várhatunk egy hibbanttól?

A történelem egyik leghíresebb előrehaladott állapotú szifiliszese, Vlagyimir Iljics Uljanov (alias Lenin) sikerrel ötvözte Marxot és Bakunyint, felismerte, hogy az előbbi által békés átmenetre szánt modellt leginkább szláv környezetben lehet békétlenül, azaz forradalmilag megvalósítani. Tévesen úgy vélte, hogy a kezdeti diktatúrából egyszer majd önkéntes jóléti demokrácia lesz, mikor a nép rájön, milyen jó rendszert lőcsöltek rá a holttestén át, milyen nemes célból verték le a veséjét, tépdesték ki a körmeit, küldték húsz évre Szibériába... Feltételezte továbbá, hogy a diktatúra és a tervgazdaság valaha olyan, sőt nagyobb jólétet biztosíthat, mint a tőkés demokrácia és a piacgazdaság. Erről a téveszméről bőséggel szereztünk gyakorlati tapasztalatot, sajnos túl sokat is.

Lenin pszichopata követője, Joszif Visszarionovics Sztálin (grúz leánykori nevén: Ioszeb Dzsugasvili), aki továbbépítette a "mindenoldalú kommunista embertípus" fantáziabirodalmát, ráhibázott, hogy a megfélemlítés, a belső ellenségképzés és a kirakatper hatásos módszer a hatalom megtartására. Ha ennél szebb gondolatai is voltak, akkor egyrészt nem tudunk rólunk, másrészt nem valósultak meg.

Adolf Hitler eltalálta, hogy az állami beruházások közösségi jólétet és stabilitást biztosítanak (nem magától jutott eszébe, hanem lekoppintotta az amerikai New Deal-t). Abban viszont tévedett, hogy egy faji alapon, erőszakkal felépített társadalom valaha kellemes és sikeres lehet. Az utópisták közül Hitler állt a legközelebb ahhoz az érzelemsivár, következetesen kegyetlen gondolkodásmódhoz, amelyet a mai lélektan "racionális őrület"-nek nevez.

Mao Ce-Tung a világ leghaladóbb államát tervezte felépíteni Kínában, fordítottan zseniális ötletei közül kettő is kiemelkedik. Ráérő idejében kitalálta, hogy a veréb kártevő, el kell pusztítani. Az egész ország parancsra verebet űzött. Mikor egy fia veréb sem maradt, úgy elszaporodtak a rovarok, hogy megették a termést, és a következő években harmincmillió ember halt éhen. Mondhatjuk, hogy apró számítási hiba... A másik gondolata azonban már egy, az övéi ellen forduló Dzsingisz kánra emlékeztet: a gonosz vezető a koreai háborúban fegyvertelen "élő hullámokat" küldött az amerikai géppuskákra, úgy okoskodva, hogy az első sort lekaszálják, a holttestükön átugorva rohamozó következő sort is, majd a következőt is, majd a következőt, egészen addig, míg ki nem fogy a lőszer, és akkor beveszik a hadállásokat. Néhány kilométerrel valóban hátrébb is tolták a frontvonalat, csakhogy ebbe naponta fél- és egymillió közötti kínai katona halt bele. Elképesztő, hogy még ma is vannak maoisták!

Az állam és a vallás szerepét illetően Bakunyin volt az egyetlen, aki szerint az állam is rossz. A többi modern utópiakészítő a vallást egyértelműen rossznak tartotta, az állam másként gondolkodást elnyomó funkciójára viszont igényt formált. (Logikusan, mivel agyrémeket csak karhatalommal lehet ideig-óráig megvalósítani.) Egyikük sem látta azt, amit az erkölcslélektani kutatások ma már kemény adatokkal igazolnak: minden sikeres társadalom és civilizáció egyfajta transzcendens értékrendre támaszkodik, e nélkül rövid távon összeomlik. A vallás tehát kiiktathatatlan. Ami pedig az államot illeti, paradox módon az egyéni szabadságot is csak egy erre konstruált intézményrendszer képes biztosítani, továbbá nincs a világon olyan megfontolt ember, aki nemet mond a pozitív értelemben vett rendfenntartásra, nyilvántartásra, és a nagy ellátó rendszerekre (nyugdíj, egészségügy, szociális ellátás). A kakukktojásnak számító Bakunyin szemlátomást leragadt a kocsmai ötletelés szintjén, nem elemezte végig, melyik gondolatából mi következik.

Ceausescu, Pol Pot, Kim Dzsong Il/Un, bin Láden, Mohamed Juszuf és bűntársai részletes leírásától tekintsünk el, az utópia szót hallva kellemes izgalmat érző olvasók figyelmét felhívom a Wiki vonatkozó szócikkeire, és úgy általában a történelem tanulmányozására. Minimális ép ésszel elkerülhető, hogy az élet tanítómestere folyton a mi kárunkra ismételje önmagát.

Összességében, a fenti utópisták egyike sem tudta, mi lakik az emberben. Jézus 2000 évvel előttük viszont tudta, ezért adott bonyolultabb és körültekintőbb tanítást. Minden parancsnak ott az ellenpárja, értelemszerűen kell alkalmazni azt, amelyik alkalmazandó. Aki első akar lenni, legyen a többi szolgája. Utolsókból lesznek az elsők. Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Fontos látni, hogy ezek fékek és ellensúlyok, és nem az alapszabályok. Az alaptanítás a három főszabály, amelytől távol áll minden utópia, és amelynek minden korban megfelel egy-egy konkrét társadalmi berendezkedés - a mi korunkban az 51%-os keresztény többséggel rendelkező toleráns keresztény jóléti demokrácia. Legyünk érte hálásak a zsidó Messiásnak.